koltozes

koltozes

Megfelelő Költöztető cég

Megfelelő Költöztető cég – Bármilyen munkához, ha keresünk iparost, vagy céget, sok módja van, hogy találjunk. A mai felgyorsult világunkban, mindent azonnal vagy rögtön akarunk. Ez valamikor sikerül is, de nem minden esetben. A leggyorsabb megoldás, ha felcsapjuk az okostelefonunkat, és elkezdünk a neten keresni vadul. Úgy gondoljuk, amire itt nem találunk szakembert, az nem is létezik. A második variáció, hogy elkezdünk érdeklődni az ismeretségi körünkben, hogy ki tud megfelelő embert ajánlani, a problémánk megoldására.

koltozes

Ügyfelek a Költöztetésben

Ügyfelek a Költöztetésben – A mostani írásomban a különböző típusú ügyfelekről szeretnék mesélni nektek. Ebben az elmúlt két évtizedben, nagyon sokféle megrendelővel találkoztam, volt ilyen is, olyan is, de hálaisten sokkal több volt az elégedett, visszajáró ügyfél!

koltozes

Atti Transit Kft. a Költöztető Cég!

Atti Transit Kft. a Költöztető Cég! – Hihetetlen, de eltelt egy év azóta, hogy 19 évnyi társas vállalkozás után 2021.03.01-én létrehoztuk az Atti Transit nevű családi cégünket. A korábban megszerzett tapasztalatokkal, de új lendülettel, és bizonyítási vággyal belevágtunk abba, hogy egy maradandó dolgot hozzunk létre! A cég sikeres működéséhez az egész családom hozzájárul, mindenki ott segít, ahol tud. A párom a háttérmunkákban /utalások, elszámolások, adatok rögzítése/ veszi ki a részét.

A költöztető autók ismérvei!
koltozes

A költöztető autók ismérvei

A költöztető autók típusai – Minél szélesebb ez a skála, annál több fajta szállítási feladatot tud elvállalni. Ahogy a különböző szerelésekhez más szerszámok kellenek, a másfajta dolgok szállításához, is többféle szállítójármű szükséges. Egy magára adó költöztető nem rak föl az autójára olyan dolgokat, melyek beszennyezhetik a platót.

koltozes

A költöztetés részleteinek megadása!

A költöztetés pontos részletei – Miért fontos a megrendelésnél, a pontos mennyiség megadása? Mert a költöztető cég, akkor tud megfelelő méretű teherautót, és kellő mennyiségű rakodó személyzetet küldeni. Fontos lehet még, a körülmények megadása. Mire gondolok itt? Földszinten vagy az emeleten van a lakás. Milyen messze van a kaputól az épület. Mi az a munkafolyamat, amit mi magunk is meg tudunk csinálni, és melyek azok, amihez a költőztetők segítségét, fogjuk kérni.

ünnepi költöztetés
koltozes

Ünnepi költöztetés

Ünnepi költöztetés – A december egy érdekes hónap a költöztető szakmában. Ugyanis ősszel, ahogy romlik az időjárás, a költözések száma is jelentősen lecsökken. Kivétel ez alól a december, mert itt majdnem mindegy milyen zord az időjárás, az ünnepeket mindenki az új lakásában szeretné tölteni!

érdekes költözés
koltozes

Egy érdekes költözés története!

Egy érdekes költözés – A költöztetés egy nagyon érdekes, és változatos munka, rugalmas munkaidővel. Az egyik nap csak 3 órát dolgozunk, a másik nap lehet 15 órát. Van olyan, hogy 3 napig nem dolgozunk, utána 6 napig zsinórban nyomjuk a melót. Ebben az évben is már túl vagyunk, úgy 400 munkán, ezekből mesélnék, egy-kettő érdekesebb sztorit nektek.

koltozes

A költöztető szakma

A költöztető szakma Költöztetés országosan A költöztető szakma egy olyan szakma, amit még nagyon sokáig nem fognak tudni gépesíteni, csak

Költözés, költöztetés, bútorszállítás Budapesten és országosan
koltozes

Bútorszállítás országosan

Költöztetési, bútorszállítási emlékek! Bútorszállítás országosan Bútorszállítás országosan, emlékek a költöztetésekről: Az elmúlt 27 évben rengeteg költöztetésben, bútorszállításban vettem részt, voltak

Call Now Button